Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kis időtöltés gyerekeknek

              H A L I H Ó !

**********************************

                                                         

 Kedves gyerekek !   Először is szeretettel köszöntelek benneteket ezen az oldalon.  Nem titkolom, hogy  nemcsak azzal a céllal nyitottam meg ezt az oldalt, hogy titeket szórakoztassalak,  /bár ez volt alegfőbb célom, /    de egy kis önzés is rejtőzik  mögötte. Mégpedig az emlékezés.  Visszaidézni a régi időket, amikor még kisgyermekeimet az ölemben ringatva vártuk az esti meséket, hogy ti is megtudjátok, szüleiteket milyen gyerekmesék ringatták álomba.  Majd meglátjátok, nekik is voltak kedvenc sorozataik  és talán  többet megértetek az ő világukból is.

 

 

               

 

 

 

 

                          

 


 

 

 

 

 

 


 

 

 


 Most pedig, ha van türelmetek, olvassatok néhány sort kedvenc gyerekkori regényemből, Exupery  A kisherceg c. művéből. Nagyon tanulságos, mindenkinek el kellene olvasni

 

   

 - Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban
létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen,
ha a csillagokra pillant. "Ott van valahol az én virágom" - gondolja
magában. De ha a bárány megeszi a virágot: ez az ő számára olyan,
mintha hirtelen valamennyi csillag kialudnék. És ez talán nem fontos?

Többet nem bírt mondani. Váratlanul kitört belőle a zokogás

 

 

 

 

     - Jó napot! - mondták a rózsák.
     A kis herceg csak nézte őket. Mind olyanok voltak, mint a virágja.
     - Kik vagytok? - kérdezte meghökkenten.
     - Rózsák vagyunk - felelték a rózsák.
     - Ó! - mondta a kis herceg.
     És nagyon boldogtalannak érezte magát. Neki a virágja azt mesélte, hogy sehol a világon nincsen párja; és most ott volt előtte ötezer, szakasztott ugyanolyan, egyetlen kertben!
     "Hogy bosszankodnék, ha látná! - gondolta. - Iszonyatosan köhécselne, és úgy tenne, mint aki a halálán van, csak hogy nevetségessé ne váljék. Nekem pedig úgy kellene tennem, mintha ápolnám; különben még valóban meghalna, csak hogy megszégyenítsen..."
     És utána még ezt gondolta: "Azt hittem, gazdag vagyok, van egy párjanincs virágom; és lám, nincs, csak egy közönséges rózsám. Ezzel meg a három térdig érő vulkánommal, melyek közül az egyik talán egyszer s mindenkorra kialudt, igazán nem vagyok valami híres nagy herceg..."
     Lefeküdt a fűbe, és sírni kezdett.

 

 


 


                                 21.

Akkor jelent meg a róka.

- Jó napot! - mondta a róka.

- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem
látott senkit.

- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.

- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...

- Én vagyok a róka - mondta a róka.

- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú
vagyok...

- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.

- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban
hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?

- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?

- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy
"megszelídíteni"?

- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak.
Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek.
Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?

- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az,
hogy "megszelídíteni"?

- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt
jelenti: kapcsolatokat teremteni.

- Kapcsolatokat teremteni?

- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra
más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer.
És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is
csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha
megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a
világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...
 

 

 

 Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
     - Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
     - Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.

 

 

 - Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
     - Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
     - Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
     - Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
     - Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
     - Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

 

        

 
 
 
 
 
 
 
 
 

    Ezt az oldalt én gyerekeknek szántam, mégpedig olyan gyerekeknek, akik elnézik nekem, hogy ezen az oldalon nem fog patakokban folyni a vér, nem lesz minden utcasarkon két tucat hulla, az ártatlan állatokra nem fog senki aknavetővel lőni ,  és nem fog három utcasor romokban heverni, mert véletlen  útban volt valamelyik GTA-s szuperhősnek.  Tényleg ezek nagyon ártalmatlan kis játékok, nincs is unalmas nevelői célzat mellette.  Csak kikapcsolódás  egy esős napon, amikor nem lehet a bőrt rúgni, vagy lófrálni a Sétáló-utcában.

DÁN MESE

 

Egyszer egy parasztember egy zsák rozsot tolt taligán a malomba. Szembejött egy másik. Mind a kettő megállt, hogy kifújja magát. Szóba ereszkedtek.
- Jó reggelt! - mondta a malomba igyekvő - Jó-e erre az út?
- Nem próbáltam.
- Hát a malom jár-e?
- Nem láttam.
- Mindig ilyen keveset szólsz, te legény?
- Nem vagyok én legény, házas vagyok. Már húsz esztendeje.
- Az már jó dolog!
- Hát nem egészen jó.
- Miért nem?
- Mert öreg a feleségem.
- Bizony, az baj.
- Nem is olyan nagy baj.
- Aztán miért nem baj?
- Mert háza van meg pénze.
- Úgy már jól van!
- Dehogyis van jól! Nincs sok pénze, csupa rézgaras.
- Az már baj.
- Nem is olyan nagy baj. Mert én azon a pénzen vettem négy kövér disznót.
- Akkor jól van!
- Nincs jól bizony! Mert amikor az anyám kisütötte a zsírjukat, fölgyújtotta a házat.
- Hát az már aztán nagy baj.
- Nem baj. Mert szép új házat építettem a helyére.
- Akkor semmi hiba!
- Semmi. Csak éppen amikor az öreg feleségem belépett a házba, leesett a lépcsőről és kitörte a nyakát.
- Jaj, jaj, ez aztán a nagy baj!
- Nem is olyan nagy. Fiatal feleséget vettem, szépet, takarost.
- Hát ebből csak nem lett baj?
- Lett bizony. Egész nap mást se tesz, mint a tükör előtt ül, magát piperézi, én meg sütök-főzök, mosok-varrok, súrolok- sikálok.
- Ez már baj.
- Ez aztán már igen nagy baj. Hát az isten áldjon.

 
 
 
 
 
 

  
 
 
 
 
 
 

 


 

 

 

A veréb barátsága - japán népmese

 

2009.01.31.

 


 

Egy paraszt törött szárnyú verebet talált. Felvette, hazavitte, és szeretettel ápolta, bár a felesége a szemére hányta, hogy túl sok időt fecsérel rá.
 


 

A kis veréb néhány nap múlva meggyógyult, és mivel nem akarta, hogy az ember állandóan veszekedjen miatta a feleségével, hazarepült a fészkébe. A paraszt, amikor észrevette, hogy a madár eltűnt, nagyon elkeseredett, és a keresésére indult. Meg is találta, mire az egész verébcsalád ünneplésben tört ki, megköszönve a gondos ápolást. Egy ládikót ajándékoztak neki, de a lelkére kötötték, hogy ki ne nyissa, mielőtt hazaér. Hát, uramfia, a ládikó teli volt értékes drágakövekkel! A feleség úgy gondolta, neki is jár jutalom, így ő is elment a verebekhez. Kapott is tőlük egy hatalmas ládát, de ebben nem kincs volt, nem ám! Kis ördögöcskék hemzsegtek benne, s alighogy az asszony kinyitotta a fedelet, ráugrottak és elüldözték.
 

A parasztember, miután egyedül maradt, elköltözött a verebek országába, kunyhót ácsolt magának, amelyet a madarak tarkabarka virágokkal díszítettek, s máig is ott él, ha meg nem halt.

 

Az öregember és a prérifarkas - észak-amerikai indián népmese

 

2009.08.30.

 


 

Az öreg Na'pi egyszer úton volt , a amikor elfáradt, leült egy sziklára pihenni. Egy kis idő múlva felkerekedett, s mert meleg volt, kabátját rádobta a sziklára, s így szólt:
 

- Neked adom barátom a kabátomat, mert szegény vagy, és hagytál pihenni. Őrizd meg!
 

Alig távolodott el, zuhogni kezdett az eső. A szembejövő prérifarkast megszólította:
 

- Öcsém, szaladj vissza sziklához, és kérd meg, hogy adja kölcsön a kabátját!
 

A prérifarkas elfutott, de kabát nélkül tért vissza.
 

- Hol a kabát? - kérdezte az öreg.
 

- Azt mondta a szikla, hogy a kabátot neki adtad, hát megtartja.
 

Az öreg nagyon mérges lett. Újból a sziklához ment, lerántotta róla a kabátot, és így szólt:
 

- Csak kölcsön akartam kérni, amíg eláll az eső! De most, hogy ilyen gonoszul viselkedtél, visszaveszem. Különben sem használsz kabátot. Egész életedet esőben, hóban töltötted. Semmi bajod nem lesz, ha így élsz tovább.
 

Ezután a prérifarkassal letelepedtek egy csorgó mellett, s a kabátot magukra terítették. Egyszer csak nagy zajt hallottak. Az öreg felküldte a prérifarkast a dombra, nézze meg, mi történt.
 

- Fussál! Fussál! Jön a szilkla! - kiáltotta a prérifarkas.
 

Mindketten futásnak eredtek. A prérifarkas be akart bújni egy borzlyukba, de mielött bejutott volna, a szikla átgördült rajta, és a hátulját összeroncsolta. Az öreg, hogy jobban tudjon futni, még a kabátot is eldobta.
 

A szikla egyre közelebb-közelebb dübörgött. Nem messze egy bölénycsorda legelészett. Az öreg odakiáltott:
 

- Testvéreim, segítsetek! Állítsátok meg a sziklát!
 

A bölények odarohantak, de a szikla szétzúzta őket.
 

Egypár őz és antilop is megpróbált segíteni, de ugyanúgy jártak. A csörgőkígyók lasszóvá fondótak össze, de akik a hurok végén voltak, darabokra szakadtak.
 

A szikla szinte az öreg sarkát súrolta,már-már megadta magát sorsának, amikor egy kecskefejő madárcsapat repült el felette. - Kis testvéreim! Segítsetek, mert mindjárt meghalok!
 

Ekkor a madarak egymás után lecsaptak a sziklára, s mindegyik leszakított belőle egy darabot. Az utolsó éppen középen találta el, s a szikla kettéhasadt.
 

Az öreg Na'pi nagyon boldog volt. Hálából odament a kecskefejők fészkéhez, a fiókák csőrét szétfeszítette, és le-lecsipegetett belőlük egy darabot, hogy rendkívül szépek legyenek.
 

Ezért olyan rojtos még ma is a kecskefejő madarak csőre.